A honfoglalás során a magyar törzsek szövetsége birtokba vette az akkor túlnyomó részt lakatlan Kárpát-medencét. A honfoglalásig a Kárpátok északnyugati részének gyér szláv lakossága morva uralom alatt élt egy pár évtizede az Avar Birodalom 9. század eleji összeomlása óta.

I. István királlyá koronázásával létrejött a Magyar Királyság. Államvallássá tette a kereszténységet, megszervezte az egyházat, ennek keretében 2 érsekséget (Esztergom, Kalocsa) és 10 egyházmegyét hozott létre. Magyarországot megyékre osztotta, amik élén az ispán állt.

A Mongol Birodalom hordái elözönlötték Magyarországot, és csaknem teljesen elpusztították. A lakosság fele-harmada elpusztult. A muhi csatában a mongolok is jelentős veszteségeket szenvedtek. Kivonulásuk után IV. Béla újjászervezte Magyarországot. Engedélyezte a kővárak építését a földesuraknak, mert azok sikeresen ellen tudtak állni a mongoloknak. A várak túlnyomó többsége ezután épült meg. Az elpusztult lakosság helyébe német, román és szláv telepesek érkeztek.

Kihalt az Árpád-ház III. András király halálával. Magyarországot oligarchák uralták, leghatalmasabb köztük Csák Máté volt, akiknek legfőbb szövetségesei az Abák voltak. A trónkövetelők közül a pápa által is támogatott Károly Róbert (1308-1342) emelkedett ki, akinek évtizedekig tartott az oligarchák hatalmának megtörése.

A franciák felbujtására I Szulejmán szultán hadat indított Bécs ellen. Az osztrák herceg, I. Ferdinánd, II. Lajos magyar király sógora volt. Az Oszmán Birodalom serege Mohácsnál vereséget mért a magyar seregre, II. Lajos király is életét vesztette. A bárók egy része a Habsburg V. Károly császár öccsét, Ferdinándot, a köznemesség viszont a leghatalmasabb magyar bárót, Szapolyai Jánost (I. János) választotta királlyá. Az ország kettészakadt, és évtizedekig tartó harc kezdődött a hatalomért.

A törökök elfoglalták Magyarország fővárosát, Budát. Az ország középső része 150 évre török uralom alá került, az ország így három részre szakadt.

János Zsigmond (II. János), Szapolyai János fia lemondott a magyar királyi címről Habsburg Miksa javára, a továbbiakban a fejedelmi címet viselte. Ezzel hivatalosan létrejött az Erdélyi Fejedelemség, amely Magyarország Habsburgok által nem uralt keleti fele volt, és egyben az Oszmán Birodalom hűbérese.

Az Oszmán Birodalom támadást intézett a Habsburg Birodalom ellen, a harc Magyarország területén zajlott. 1596-ban Mezőkeresztesnél a törökök legyőzték a Habsburgok és az Erdélyi Fejedelemség egyesített seregét, de a diadal nem volt elsöprő.

1601-ben a háborúban tönkrement Erdélyi Fejedelemségben a császáriak Basta vezetésével rémuralmat vezettek be. A terror, a zsoldosok garázdálkodása és az erőszakos ellenreformáció miatt elégedetlen nemesség és városi polgárság élére Bocskai István állt, amiért a császár meg akarta fosztani birtokaitól. Bocskai maga mellé állította a hajdú harcosokat is. Hamarosan elfoglalta az egész Magyarország törökök által el nem foglalt részét, és 1605-ben a törököktől kapott koronával Magyarország királyává koronázták.

Bocskai István megállapodott Rudolf császárral, mely biztosította a magyar rendi jogokat és a vallásszabadságot, valamint Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyéket az Erdélyi Fejedelemséghez csatolta. Bocskai még ebben az évben betegségben elhunyt, utódaira Magyarország Erdélyből kiindulva megvalósítandó egyesítésének ideáját hagyta.

A harmincéves háború (1618-1648) elején a Habsburgok ellen lázadó cseh-morva-osztrák rendek szövetségeseként Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hadba indult. Az egész Magyar Királyság csatlakozott hozzá, egyedül Pozsony osztrák védőit kellett kardélre hánynia. Szövetségeseivel ostrom alá vette Bécset. Homonnai Drugeth György azonban lengyel zsoldosokkal a hátországára támadt, így kénytelen volt az ostromot feladni. 1620. augusztus 25-én a Besztercebányai országgyűlés magyar királlyá választotta, a török hűbéreseként. A csehek 1620. november 8-ai fehérhegyi veresége után is folytatta a harcot, de a döntő győzelem reménye híján megegyezésre kényszerült II. Ferdinánd császárral.

A békefeltételek biztosították a magyar rendi jogokat, és később a vallásszabadság biztosításával egészítették ki. Bethlen Gábor lemondott királyi címéről, cserébe megakapta élete végéig a 7 felső-tiszai vármegyét (Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa, Zemplén, Borsod, Abaúj), saját birtokul egyéb magyarországi birtokokat, valamint a birodalmi hercegi címet Oppeln-Ratibor sziléziai hercegségekkel. Bethlen 1623-ban és 1626-ban is hadba indult a Habsburgok ellen, de előnyösebb feltételeket nem tudott kialkudni.

I. Rákóczi György erdélyi fejedelem a harmincéves háborúban szövetségre lépett a svédekkel és a franciákkal és hadba vonult a Habsburgok ellen. 1645. július 18-án serege egyesült Torstenson svéd hadával Brünn (Morvaország) alatt. A kiváló erdélyi tüzérség lőni kezdte a város falát. Rákóczi azonban, miután értesült arról, hogy a török büntető hadjáratra készül Erdély ellen, amiért ő a törökök tiltása ellenére indult hadba III. Ferdinánd Habsburg császár ellen, kénytelen volt feladni a hadjárat folytatását.

Megerősítette a protestánsok szabad vallásgyakorlását és a jobbágyokra is kiterjesztette. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem megkapta a Bethlen Gábor fejedelem birtokában volt hét vármegyét (Abauj, Zemplén, Borsod, Bereg, Ugocsa, Szabolcs, Szatmár) haláláig, Szabolcs és Szatmár vármegyét fiai is örökölhették. Ezen kívül a Rákóczi család birtokai is jelentősen gyarapodtak.