Szent László piarista templom, kolostor és iskola
Piaristický kostol sv. Ladislava
Szent László piarista templom, kolostor és iskola
Piaristický kostol sv. Ladislava
Eredetileg:
templom és kolostor
iskola / gimnázium / konviktus
Felekezet:
római katolikus
Cím:
Piaristická 10, 949 01 Nitra
GPS koordináták:
48.310529, 18.0842
Története
1698-ban érkezett a piarista rend Nyitrára a szegény gyermekek tanítása céljából. 1701-1702 között épült meg a kolostor. 1702-1741 között épült meg a templomból, főiskolából és gimnáziumból álló komplexum. Mattyasovszky László püspök és mások adományából épült. A mai templom 1742 és 1789 között épült, Nemcsényi Adolf rektor kezdte építtetni.
A nyitrai piarista gimnázium 1698-tól 1919-ig működött. 1919-ben a megszálló csehszlovákok a piaristákat elüldözték, és az ingatlanokat kisajátították. 1992-től kapták vissza a piaristák, akik újra gimnáziumot nyitottak.
1940 után további, történelmietlen és oda nem illő festményekkel csúfították el a templomot. Ezek az állítólagos Pribina templomot ábrázolják, illetve Cirill és Metód Nagymorva Birodalomba érkezését, illetve három szlovák püspöknek a város csehszlovák megszállását követően, 1921-ben történt beiktatását ábrázolják.
{"item":"sight","set":{"sightId":507,"townId":27,"active":1,"name_LO":"Piaristick\u00fd kostol sv. Ladislava","address":"Piaristick\u00e1 10, 949 01 Nitra","mapdata":"1|339|885","gps_lat":"48.3105290000","gps_long":"18.0842000000","religion":1,"oldtype":"9, 74","newtype":"1","homepage":"https:\/\/pssjknr.sk\/gymnazium\/","openinghours":"","muemlekemlink":"https:\/\/www.muemlekem.hu\/hatareset\/Szent-Laszlo-templom-es-piarista-kolostor-Nyitra-1119","csemadoklink":"http:\/\/emlekhelyek.csemadok.sk\/emlekhelyek\/szent-laszlo-piarista-kolostor-templom-es-gimnazium\/\r","picture":"\u003Ca title=\u0022Ladislav Luppa \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Nitra_-_Kostol_sv._Ladislava.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022256\u0022 alt=\u0022Nitra - Kostol sv. Ladislava\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/a\/a9\/Nitra_-_Kostol_sv._Ladislava.jpg\/256px-Nitra_-_Kostol_sv._Ladislava.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Nitra_-_Kostol_sv._Ladislava.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003ELadislav Luppa\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Szent L\u00e1szl\u00f3 piarista templom, kolostor \u00e9s iskola","note":"","history":"1698-ban \u00e9rkezett a piarista rend Nyitr\u00e1ra a szeg\u00e9ny gyermekek tan\u00edt\u00e1sa c\u00e9lj\u00e1b\u00f3l. 1701-1702 k\u00f6z\u00f6tt \u00e9p\u00fclt meg a kolostor. 1702-1741 k\u00f6z\u00f6tt \u00e9p\u00fclt meg a templomb\u00f3l, f\u0151iskol\u00e1b\u00f3l \u00e9s gimn\u00e1ziumb\u00f3l \u00e1ll\u00f3 komplexum. Mattyasovszky L\u00e1szl\u00f3 p\u00fcsp\u00f6k \u00e9s m\u00e1sok adom\u00e1ny\u00e1b\u00f3l \u00e9p\u00fclt. A mai templom 1742 \u00e9s 1789 k\u00f6z\u00f6tt \u00e9p\u00fclt, Nemcs\u00e9nyi Adolf rektor kezdte \u00e9p\u00edttetni.@A nyitrai piarista gimn\u00e1zium 1698-t\u00f3l 1919-ig m\u0171k\u00f6d\u00f6tt. 1919-ben a megsz\u00e1ll\u00f3 csehszlov\u00e1kok a piarist\u00e1kat el\u00fcld\u00f6zt\u00e9k, \u00e9s az ingatlanokat kisaj\u00e1t\u00edtott\u00e1k. 1992-t\u0151l kapt\u00e1k vissza a piarist\u00e1k, akik \u00fajra gimn\u00e1ziumot nyitottak.@1940 ut\u00e1n tov\u00e1bbi, t\u00f6rt\u00e9nelmietlen \u00e9s oda nem ill\u0151 festm\u00e9nyekkel cs\u00faf\u00edtott\u00e1k el a templomot. Ezek az \u00e1ll\u00edt\u00f3lagos Pribina templomot \u00e1br\u00e1zolj\u00e1k, illetve Cirill \u00e9s Met\u00f3d Nagymorva Birodalomba \u00e9rkez\u00e9s\u00e9t, illetve h\u00e1rom szlov\u00e1k p\u00fcsp\u00f6knek a v\u00e1ros csehszlov\u00e1k megsz\u00e1ll\u00e1s\u00e1t k\u00f6vet\u0151en, 1921-ben t\u00f6rt\u00e9nt beiktat\u00e1s\u00e1t \u00e1br\u00e1zolj\u00e1k.","town":{"townId":27,"name_HU":"Nyitra","name_LO":"Nitra\u00a0","seolink":"nyitra-nitra","oldcounty":2,"country":2}},"language":"hu","region":"szlovakia","regionid":2,"offer":[],"gallery":false,"album":false}