Szent Egyed-bazilika
Bazilika sv. Egídia
Szent Egyed-bazilika
Bazilika sv. Egídia
Felekezet:
római katolikus
Cím:
Radničné námestie 46/46, 085 01 Bardejov
GPS koordináták:
49.293501, 21.275435
Története
Szent Egyed az aranyművesek és a város védőszentje. A 14. század második felében kezdték építeni a templomot. 1415-re befejezték a fő és a két oldalhajót. 1420-27 között épült a tornya, amelybe már óraszerkezet is került. 1464-ben fejeződött be a szentély építése. 1879-1889 között gótikus stílusban Steindl Imre tervei szerint állították helyre a földrengések és a tűzvész által okozott károkból. 1486-ban készült eredeti gótikus főoltára, melyből Szent Egyed szobra és Szent István és Szent László táblaképe maradt meg. A mai neogótikus 17 méter magas főoltár 1883-1888 között készült Steindl Imre tervei alapján, Hölzer Mór bártfai fafaragó műhelyében. A szárnyakon a magyar történelem 12 szentté és boldoggá avatott személye Irtható Aggházi Gyula alkotásában. A templom további értékei közé tartozik 11 késő gótikus oltár, Lőcsei Pál mester kis kálváriájának gótikus szoborcsoportja, a Szent Miklós-oltár 1524-ből, és számos reneszánsz síremlék. A "Hóhér padja" 1492-ben készült.
{"item":"sight","set":{"sightId":195,"townId":15,"active":2,"name_LO":"Bazilika sv. Eg\u00eddia","address":"Radni\u010dn\u00e9 n\u00e1mestie 46\/46, 085 01 Bardejov","mapdata":"1|896|266","gps_lat":"49.2935010000","gps_long":"21.2754350000","religion":1,"oldtype":"1","newtype":"1","homepage":"http:\/\/rkfubardejov.sk\/en\/","openinghours":"","muemlekemlink":"https:\/\/www.muemlekem.hu\/hatareset\/Szent-Egyed-Bazilika--Bartfa-327","csemadoklink":"\n","picture":"\u003Ca title=\u0022Ingo Mehling \/ CC BY-SA (https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0)\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Bardejov_-_Church_of_St._Aegidius.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Bardejov - Church of St. Aegidius\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/8\/8f\/Bardejov_-_Church_of_St._Aegidius.jpg\/512px-Bardejov_-_Church_of_St._Aegidius.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Bardejov_-_Church_of_St._Aegidius.jpg\u0022 title=\u0022via Wikimedia Commons\u0022\u003EIngo Mehling\u003C\/a\u003E \/ \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/4.0\u0022\u003ECC BY-SA\u003C\/a\u003E","name":"Szent Egyed-bazilika ","note":"","history":"Szent Egyed az aranym\u0171vesek \u00e9s a v\u00e1ros v\u00e9d\u0151szentje. A 14. sz\u00e1zad m\u00e1sodik fel\u00e9ben kezdt\u00e9k \u00e9p\u00edteni a templomot. 1415-re befejezt\u00e9k a f\u0151 \u00e9s a k\u00e9t oldalhaj\u00f3t. 1420-27 k\u00f6z\u00f6tt \u00e9p\u00fclt a tornya, amelybe m\u00e1r \u00f3raszerkezet is ker\u00fclt. 1464-ben fejez\u0151d\u00f6tt be a szent\u00e9ly \u00e9p\u00edt\u00e9se. 1879-1889 k\u00f6z\u00f6tt g\u00f3tikus st\u00edlusban Steindl Imre tervei szerint \u00e1ll\u00edtott\u00e1k helyre a f\u00f6ldreng\u00e9sek \u00e9s a t\u0171zv\u00e9sz \u00e1ltal okozott k\u00e1rokb\u00f3l. 1486-ban k\u00e9sz\u00fclt eredeti g\u00f3tikus f\u0151olt\u00e1ra, melyb\u0151l Szent Egyed szobra \u00e9s Szent Istv\u00e1n \u00e9s Szent L\u00e1szl\u00f3 t\u00e1blak\u00e9pe maradt meg. A mai neog\u00f3tikus 17 m\u00e9ter magas f\u0151olt\u00e1r 1883-1888 k\u00f6z\u00f6tt k\u00e9sz\u00fclt Steindl Imre tervei alapj\u00e1n, H\u00f6lzer M\u00f3r b\u00e1rtfai fafarag\u00f3 m\u0171hely\u00e9ben. A sz\u00e1rnyakon a magyar t\u00f6rt\u00e9nelem 12 szentt\u00e9 \u00e9s boldogg\u00e1 avatott szem\u00e9lye Irthat\u00f3 Aggh\u00e1zi Gyula alkot\u00e1s\u00e1ban. A templom tov\u00e1bbi \u00e9rt\u00e9kei k\u00f6z\u00e9 tartozik 11 k\u00e9s\u0151 g\u00f3tikus olt\u00e1r, L\u0151csei P\u00e1l mester kis k\u00e1lv\u00e1ri\u00e1j\u00e1nak g\u00f3tikus szoborcsoportja, a Szent Mikl\u00f3s-olt\u00e1r 1524-b\u0151l, \u00e9s sz\u00e1mos renesz\u00e1nsz s\u00edreml\u00e9k. A \u0022H\u00f3h\u00e9r padja\u0022 1492-ben k\u00e9sz\u00fclt.","town":{"townId":15,"name_HU":"B\u00e1rtfa","name_LO":"Bardejov","seolink":"bartfa-bardejov","oldcounty":17,"country":2}},"language":"hu","region":"szlovakia","regionid":2,"offer":[],"gallery":false,"album":false}