{"category":0,"language":"hu","region":"romania","regionid":4,"set":[{"id":"61","name":"Kolozsvár","localname":"Cluj-Napoca","seolink":"kolozsvar-cluj-napoca","gps_lat":"46.7694810000","gps_long":"23.5901770000","population":"325","picture":"download","picture_ref":"","description":"Kolozsvárt a 11. században magyarok alapították, és Szent István tette ispánsági székhellyé. A városba a 13. század közepén szászokat telepítettek be. Városi kiváltságait Károly Róberttől kapta 1316-ban, amiért segítette az uralkodót az Erdélyt uraló Kán László oligarcha leverésében. Szent Mihály templomát is ekkor kezdték el építeni. 1405-ben Zsigmond tette szabad királyi várossá, és engedte meg, hogy falakkal vegyék körül a török fenyegetés miatt. A 15. században a város lakosságát felerészben magyarok és felerészben szászok alkották. A városban született a magyar történelem két kiemelkedő alakja, 1443-ban Hunyadi Mátyás, 1557-ban Bocskai István, aki később Erdély és Magyarország fejedelme lett. Kolozsvár az Erdélyi Fejedelemség fennállása alatt vált igazán jelentős várossá, amely korból a Kincses Kolozsvár megnevezés is származik. Bár a fejedelemség székhelye végig Gyulafehérvár volt, a fejedelemség első városa (civitas primaria) mégis Kolozsvár volt, ahol számos országgyűlést is tartottak. A Rákóczi szabadságharc leverése után a lakosok tiltakozása ellenére a város mellett az osztrákok fellegvárat építettek. 1790-ben lett ténylegesen Erdély fővárosa, amikor Nagyszebenből a Főkormányszék ide költözött. Itt mondta ki az erdélyi országgyűlés 1848-ban és 1865-ben is a Magyarországgal való újraegyesülést. Ténylegesen az 1867-es kiegyezéssel szűnt meg fővárosi státusa. 1902-ben leplezték le Fadrusz János Mátyás-szoborcsoportját a Főtéren. 1918. decemberében 26 vármegye magyar lakossága tiltakozott itt a Romániához csatolás ellen. A város még az 1950-es években is magyar többségű volt, a betelepítések hatására vált fokozatosan román többségűvé."},{"id":"59","name":"Nagyvárad","localname":"Oradea","seolink":"nagyvarad-oradea","gps_lat":"47.0561580000","gps_long":"21.9294480000","population":"196","picture":"download","picture_ref":"","description":"A város neve \"kis várat\" jelent, ami a Szent István idején itt állott várra utal. Névadója nyilván nem tudhatta előre, hogy később olyan nagy jelentőségre tesz szert, hogy még a \"nagy\" előtagot is megkapja. Aki kicsit is ismeri történetét, annak Váradról Szent László királyunk kell, hogy eszébe jusson, aki a 11. század végén ide költöztette a bihari püspökséget, és nekilátott székesegyháza építésének. Csak halála után készült el, de ezután itt helyezték végső nyughelyére. Miután 1192-ben szentté avatták, sírja zarándokhely lett. Várad hamarosan a Magyar Királyság második legfontosabb vallási és szellemi központja lett, ahol istenítéleteket is végeztek. A peres ügyek nagy részét ugyanakkor a felek még az előtt rendezték, hogy ténylegesen sor került volna a próbára. 1390-ben Mária és Zsigmond jelenlétében állították fel Szent László király aranyozott lovasszobrát a székesegyház elé, amelyet a Kolozsvári testvérek készítettek. Ez volt az első ős reneszánsz köztéri lovasszobor Európában. A székesegyház Európában harmadikként nyert búcsúengedélyt 1407-ben. Zsigmondot, aki nagyon szerette a várost, magát is itt helyeztette végső nyugalomra. A század közepére Vitéz János püspöknek köszönhetőleg a humanizmus egyik központjává vált. A 16. században új, erősebb várat építettek a török ellen, és az Erdélyi Fejedelemség legfontosabb, nyugati védőbástyájává vált. 1557-ben a székesegyház és a püspökség a reformáció áldozatává vált. 1660-ban a törökök 46 napi kemény ostrom árán foglalták el, és elpusztították a híres királyszobrokat. A török kiűzése után a 18. században újjáépítették a várat, és új barokk székesegyház és püspöki palota épült. A magyar szabadságharc idején a vár német helyőrsége a forradalom oldalára, és a városban működött a legnagyobb magyar hadi üzem. A 20. század fordulóján jelentős fejlődésen ment keresztül, a magyar kultúra egyik központja volt, és a szecessziós építészet alkotásai gazdagították a város arculatát. A történelme során végig magyar város csak az 1970-es évekre a betelepítések hatására vált román többségűvé."},{"id":"85","name":"Marosvásárhely","localname":"Târgu Mureș","seolink":"marosvasarhely-targu-mures","gps_lat":"46.5462280000","gps_long":"24.5645580000","population":"133","picture":"download","picture_ref":"","description":"A várost a székelyek alapították, kezdetektől fogva vásáros hely volt. A székelyek a nemesekkel egyenlő jogokat bírtak, saját földdel rendelkeztek, adót többnyire nem fizettek, cserébe kötelesek voltak egytől egyig hadba vonulni a haza védelmében. 36 alkalommal volt a város országgyűlés színhelye. Ferences templomát Báthory István erdélyi vajda kezdte el erődíteni a szabad székely nép letörésére, azonban a székelyek ellenállása miatt II. Ulászló király tisztségéről leváltotta. 1557-ben alakult református kollégiuma az első magyar nyelvű iskola volt Erdélyben, addig az oktatás latin nyelven folyt. 1602-ben Borsos Tamás városbíró vezetésével kezdték meg a vár építését Basta császári serege dúlása után. 1616-ban Bethlen Gábor fejedelem szabad királyi városi rangra emelte. Itt emelték az utolsó fejedelmet, II. Rákóczi Ferencet az erdélyi fejedelemség székébe. A 18. század végén gróf Teleki Sámuel, Erdély kancellárja híres könyvtárát, a Teleki Tékát Marosvásárhelyre telepítette. 1861-ben lett Marosszék székhelye. 1876-ban a közigazgatás modernizációjakor megszüntették a székely székeket, és ekkor lett Maros-Torda vármegye székhelye. A 20. század elején Bernády György polgármestersége idején a város rohamosan modernizálódott, ekkor épült fel a szecessziós városháza (ma megyeháza) és a Kultúrpalota. Az 1918-as román megszállást követően a magyar szobrokat ledöntötték, román polgármestert neveztek ki és egyre több románt telepítettek a városba. 1952-től 1968-ig a szovjet nyomásra létrehozott magyar autonóm terület központja volt, amit a románok azután megszüntettek. Magyar többségét egészen az 1990-es évekig tartotta, de jelenleg is a lakosság csaknem felét alkotják."},{"id":"77","name":"Brassó","localname":"Brașov","seolink":"brasso-brasov","gps_lat":"45.6422750000","gps_long":"25.5895020000","population":"253","picture":"download","picture_ref":"","description":"A várost német telepesek alapították a 13. század elején. A Német Lovagrenddel együtt érkeztek, kikre II. András a magyar határ védelmét és a Cenk-hegyi várat bízta. A magukról túl sokat képzelő lovagokat a király rövidesen elzavarta, de a telepesek maradhattak, és Brassó a barcasági szász föld központjává fejlődött. Nagy Lajos tette meg Brassót a környék közigazgatási központjává, amiért a polgárai segédkeztek Törcsvár várának felépítésében. Leánya, Mária királynő rendelte el a városfalak építését. Zsigmond árumegállító jogot adott a városnak az Oláhországgal folytatott kereskedelem útvonalán. Hunyadi János engedélyezte a brassóiaknak, hogy a Cenk-tetőn lévő királyi vár romjait felhasználva befejezzék a város falainak felépítését a törökök folyamatos dúlásai miatt. Szász polgárai a kettős királyválasztás után Habsburg Ferdinándot támogatták, amiért 1530-ban ostrommal kellett János király hűségére téríteni a várost. A későbbiekben is többnyire hűséges volt, már csak azért is, mert az evangélikus hitre tért polgárok vallásszabadságát az Erdélyi Fejedelemség garantálta. A 17. század végén az Erdélyt megszálló Habsburg csapatok ostrommal foglalták el. A császári seregek vezetője, Caraffa felgyújtotta a várost, a legenda szerint ekkor kapta híres temploma a fekete színét. A 20. század elejére már jóval több magyar lakott a városban, mint német, akiknek a számát már az oláhok is meghaladták. 1896-ban a honfoglalás ezredik évfordulójára a Cenk-hegyen felállított emlékművet 1913-ban két román terrorista felrobbantotta. A román megszállás után kezdődött betelepítés hatására lett a város román többségű. A szász lakosok egy részét 1945-ben a Szovjetunióba deportálták, a maradék a Ceaușescu-érában váltságdíj ellenében Németországba vándorolt ki. A várost középkori erődítései, templomai, polgárházai, fellegvára, a 20. század fordulóján épült középületei és palotái Erdély építészeti emlékekben egyik leggazdagabb városává teszik."},{"id":"66","name":"Temesvár","localname":"Timișoara","seolink":"temesvar-timisoara","gps_lat":"45.7559420000","gps_long":"21.2299690000","population":"319","picture":"own","picture_ref":"","description":"A város neve arra utal, hogy itt egy vár állt a Temes folyó mellett. Valóban, amikor a honfoglaló magyarok a 10. században földvárt építettek ezen a helyen, a Temes még mellette folyt el. Ma már a folyó a várost pár kilométerre délre elkerüli, a várost az azt körülvevő mocsarak lecsapolásakor a 18. század első felében épített Béga-csatorna szeli ketté. Temes vármegye székhelye a 14. század elején rövid időre Magyarország fővárosa lett, amikor Károly Róbert az országot uraló tartományurak, kifejezetten Csák Máté elől ide helyezte át udvarát és várkastélyt építtetett kőből. A földrengésben megrongálódott várkastélyt Hunyadi János javíttatta ki és erősíttette meg, miután 1441-ben Temes vármegye főispánjává nevezték ki. A kastély azóta is az ő nevét viseli. 1514-ben a legnagyobb magyar parasztfelkelést vezető Dózsa György seregét a város mellett verték szét, és őt magát itt égették meg izzó vastrónon. Kivégzésének helyén 1906-ban Mária-kápolnát emeltek. A magyar várost 1552. július 27-én érte utol végzete, amikor 25 napi ostrom után a tarthatatlanná vált várat szabad elvonulás ígéretével elhagyó Losonczy István kapitányt teljes népével együtt a törökök alávaló módon lemészárolták. A város főterét a román megszállásig tiszteletére Losonczy-térnek hívták. Temesvár oszmán tartomány székhelye lett, és pasa kormányozta egészen 1716-ig, amikor Savoyai Jenő császári serege elfoglalta tőlük. A török háborúk idején az egykor többnyire magyarok lakta Temesköz teljesen elnéptelenedett, és az ostromban a város is elpusztult. A Habsburgok a területen Temesvár székhellyel létrehozták a Temesi Bánságot. A magyarok visszatelepülését a területre megtiltották, helyettük német, szerb és oláh telepesekkel népesítették újra. A várost teljesen újjáépítették, és egy modern csillag alakú erődöt építettek köré. 1732-ben a Szent István által létrehozott csanádi püspökség székhelye lett. A terület 1778-ban újra Magyarország részévé vált és újjáalakulhatott Temes vármegye, de a földrajzi területet azóta is Bánságnak hívják. Ez a 20. század elejére Magyarország legmultikulturálisabb régiójává vált. Ennek a Trianoni diktátum vetett véget, amellyel a Bánságot felosztották Románia és Szerbia között. Azóta a németek eltűntek, a magyarok pedig erősen megfogyatkoztak."},{"id":"73","name":"Gyulafehérvár","localname":"Alba Iulia; Bălgrad","seolink":"gyulafehervar-alba-iulia","gps_lat":"46.0680010000","gps_long":"23.5708800000","population":"55","picture":"download","picture_ref":"","description":"Az Apulum városát felépítő római megszállóknak már réges rég hűlt helye volt, amikor a 7. században itt megtelepedő szlávok az egykori város fehérlő köveiről településüket Belgrádnak (Fehérvár) elnevezték. Ezt az elnevezést a 9. században érkező magyarok is átvették, akik közé a gyér szláv népesség aztán beolvadt. A magyarok Erdélyt már a kezdetektől fogva innen kormányozták, itt volt a gyulák székhelye, amely tisztség a város nevében is megjelenik. Később itt székelt az erdélyi vajda is, aki a magyar királyi hatalmat képviselte az ország ezen távoli, erdőn túli (Transylvania) szegletében. Szent István alapította meg az erdélyi katolikus püspökségét, melynek székesegyházát és palotáját is a várban építették fel. A város lett Fehér vármegye székhelye is. 1542-ig a várost az erdélyi püspök igazgatta. Ekkor az özvegy Izabella királyné gyermekével, János Zsigmonddal ide költözött, miután Szapolyai János halála után 1541-ben az ország fővárosát, Budát a török csellel elfoglalta. A püspöki palotát ekkor átalakították, hogy megfeleljen a Keleti Magyar Királyság székhelye számára. Az ország az 1526-os mohácsi csata után oszlott ketté, amikor is a Habsburg I. Ferdinándot és Szapolyai Jánost is királlyá választották. Az 1570-es speyeri egyezmény értelmében János Zsigmond lemondott magyar királyi címéről I. Miksa javára, és felvette az Erdély fejedelme címet. Gyulafehérvár ettől kezdve 1690-ig az Erdélyi Fejedelemség fővárosa volt. A fejedelmek az itteni székesegyházban temetkeztek. Az utolsó erdélyi fejedelmet, II. Rákóczi Ferencet 1704-ben itt választották meg. A 18. században III. Károly parancsára a várost egy csillag formájú erődítménnyé alakították és átnevezték Károlyfehérvárra. Az erődvárost a magyarok a szabadságharc során nem tudták bevenni. Erdély formálisan az 1867-es kiegyezéssel egyesült újra Magyarországgal. 1918. december elsején a magyarországi oláhok itt gyűltek össze, hogy kimondják a Romániával való egyesülést a többi nemzetiségre tekintet nélkül. Ekkor a városban a magyarok és a románok még körülbelül azonos számban éltek. A város a római katolikus érsekség székhelye, a felekezet hívei többnyire magyarok."},{"id":"64","name":"Arad","localname":"Arad","seolink":"arad","gps_lat":"46.1717560000","gps_long":"21.3157700000","population":"159","picture":"own","picture_ref":"","description":"A viharos történetű Maros parti város többször a hamvaiból támadt fel. Arad vármegyét a 11. század első felében Szent István alapította. Arad neve magyar személynévből keletkezett, valószínűleg a vármegye első ispánjának neve volt. Az első Arad nevű vár még nem itt, hanem a mai várostól 7 kilométerre keletre állt. Aradot a mongolok pusztították el, a későbbiekben nem említik várként. A mai Arad alapjait a török betörések elől menekülők vetették meg. 1551-ben a törökök Arad várát elfoglalták, a várost teljesen elpusztították, lakosságát legyilkolták, majd új palánkvárat építettek. Aradot 1595-ben az Erdélyi Fejedelemség magyar csapatai szabadították fel, de 1616-ban a török követelésére a fejedelem kénytelen volt ismét átengedni. Véglegesen az 1680-as években szabadult fel és határőrvidék székhelye lett. A 18. században a Habsburgok hatalmas, modern várat építtettek Arad mellett. Ezt a szabadságharc idején 1849-ben a magyarok kilenc havi véres ostrom után elfoglalták. A világosi fegyverletételt követően az osztrák seregek parancsnoka, Haynau 13 magyar honvédtisztet (12 tábornokot és 1 ezredest) végeztetett ki Aradon, akiket ma aradi vértanúkként ismerünk. Az ő emlékükre állították fel 1890-ben a híres Szabadság-szobrot, Zala György alkotását. A város a kiegyezést követően jelentős fejlődésen esett át, 1909-ben az autógyártás is beindult. A román megszállást követően a Szabadság-szobrot a román hatóságok eltávolíttatták, csak 2004-ben engedték meg ismét felállíttatni, nem is az eredeti helyén, egy román diadalív társaságában. A megszállás idején még döntően magyar város a betelepítések és az üldöztetések hatására vált román többségűvé."},{"id":"82","name":"Csíkszereda","localname":"Miercurea Ciuc","seolink":"csikszereda-miercurea-ciuc","gps_lat":"46.3581380000","gps_long":"25.8052030000","population":"37","picture":"download","picture_ref":"","description":"A székely település a 15. század elején jöhetett létre, ahogyan neve is utal rá, szerdai napokon tartott vásárok színhelyén, a Csíki-medence közepén, észak-déli és kelet-nyugati irányú kereskedelmi utak találkozásánál. A székelyek a nemesekkel egyenlő jogokat bírtak, saját földdel rendelkeztek, adót többnyire nem fizettek, cserébe kötelesek voltak egytől egyig hadba vonulni a haza védelmében. A mezővárost Bethlen Gábor erdélyi fejedelem a székely főnemesnek, Hídvégi Mikó Ferencnek adományozta, ő kezdte el a településen a vár építését. Szintén a 17. század első felében jött létre Csíksomlyón a ferences gimnázium. A törökök által lerombolt várat a Rákóczi-szabadságharc leverése után a Habsburgok állíttatták helyre, és a császári katonaság laktanyájaként szolgált. 1764-től a Mária Terézia által létrehozott I. székely határőrezred székhelye lett, melynek parancsnokságát a Mikó-várban rendezték be. 1849-ben a székely csapatok fontos szerepet játszottak Erdély császári megszállás alóli felszabadításában. A város hagyományosan Csíkszék központja volt. 1876-ban a közigazgatás modernizációjakor megszüntették a székely székeket, és ekkor Csík vármegye székhelye lett. A 20. század elején a híres csíksomlyói gimnázium a városba költözött. 1952-től 1968-ig a szovjet nyomásra létrehozott magyar autonóm terület része volt, amit a románok azután felszámoltak. Ezután Hargita megye székhelye lett. Jelenleg is magyar többségű város. A városhoz tartozó Csíksomlyói kegytemplom a magyarság egyik legnagyobb zarándokhelye, a híres pünkösdi búcsújára évente százezre látogatnak el. A város ezen kívül jégkorongcsapatáról és sörgyártásáról híres."},{"id":"79","name":"Sepsiszentgyörgy","localname":"Sfântu Gheorghe","seolink":"sepsiszentgyorgy-sfantu-gheorghe","gps_lat":"45.8645730000","gps_long":"25.7890020000","population":"54","picture":"download","picture_ref":"","description":"A 12. században a mai Szászsebes területéről ide költözött székelyek alapították Sepsi széket, és az annak központját képező Szentgyörgy nevű települést. A székelyek a nemesekkel egyenlő jogokat bírtak, saját földdel rendelkeztek, adót többnyire nem fizettek, cserébe kötelesek voltak egytől egyig hadba vonulni a haza védelmében. A 15. század közepétől kezdték városként emlegetni. A 16. század közepén templomát erőddé alakították át. 1562-ben egyesült Sepsiszék, Orbaiszék és Kézdiszék Háromszék néven, és központja Sepsiszentgyörgy lett. 1764-ben huszár határezred állomáshelyévé lett. 1848-ban a székház dísztermében Gábor Áron fellépésének köszönhetően kimondják Háromszék fegyveres önvédelmi harca megkezdésének szükségességét. Gábor Áron és társai a háromszéki öntőműhelyekben harangokból ágyúkat öntöttek a szabadságharc számára. A kiegyezést követően gróf Mikó Imre támogatásával felépült a református kollégium új épülete, amely később felvette a Református Székely Mikó Kollégium nevet. Megnyílt a városban a Székely Nemzeti Múzeum, amelynek épületét Kós Károly tervezte. A híres építész több épülettel is gazdagította a város arculatát. 1876-ban a közigazgatás modernizációjakor megszüntették a székely székeket, és ekkor lett Háromszék vármegye székhelye. 1918-ban román megszállás alá került, ekkor indult meg a románok betelepítése. 1952-től 1960-ig a szovjet nyomásra létrehozott magyar autonóm terület része volt, amit a románok fokozatosan felszámoltak. 1968-ban lett Kovászna megye székhelye. Jelenleg is magyar többségű város."},{"id":"81","name":"Székelyudvarhely","localname":"Odorheiu Secuiesc","seolink":"szekelyudvarhely-odorheiu-secuiesc","gps_lat":"46.3038730000","gps_long":"25.2950600000","population":"34","picture":"download","picture_ref":"","description":"A székelyek alapította település neve arra utal, hogy e helyen tartotta udvarát a székelyek ispánja. Székelyföld hagyományos központja, a székely székek bíróságai előtt hozott ítéletek ellen ide fellebbezhettek. A székelyek a nemesekkel egyenlő jogokat bírtak, saját földdel rendelkeztek, adót többnyire nem fizettek, cserébe kötelesek voltak egytől egyig hadba vonulni a haza védelmében. Udvarhelyt Zsigmond király emelte városi rangra. Vár építésével itt először Báthory István erdélyi vajda próbálkozott meg a szabad székely nép letörésére, azonban a székelyek ellenállása miatt II. Ulászló király tisztségéről leváltotta. Miután János Zsigmond 1562-ben leverte a székely szabadságjogok megkurtítása miatt kitört felkelést, várat építtetett itt a székelyek kordában tartására. Itt született Erdély egyetlen székely fejedelme, Székely Mózes. A várat 1706-ban a kurucok romboltatták le, nehogy ismét a Habsburgok kezére kerüljön. A város hagyományosan Udvarhelyszék központja volt. 1876-ban a közigazgatás modernizációjakor megszüntették a székely székeket, és ekkor Udvarhely vármegye székhelye lett. Ezen státusát az 1918-as román megszállás után vesztette el. Udvarhely a 16. század óta fontos iskolaváros is, a református oktatás egyik központja, melynek ellensúlyozására a jezsuiták is létrehoztak egy máig működő gimnáziumot. 1952-től 1968-ig a szovjet nyomásra létrehozott magyar autonóm terület része volt, amit a románok azután felszámoltak. Máig csaknem teljesen magyar város."},{"id":"63","name":"Torda","localname":"Turda","seolink":"torda-turda","gps_lat":"46.5719380000","gps_long":"23.7856900000","population":"47","picture":"download","picture_ref":"","description":"Torda vármegye a 11. században jött létre, nevét valószínűleg első ispánjáról kapta. Már ekkor kezdetét vette a só bányászata a település mellett. Későbbiekben Torda lett az összes erdélyi sóbánya adminisztratív, irányító központja, melyet sókamarának, később sóhivatalnak neveztek. A 16. század első felétől a sóbányászat hanyatlani kezdett, és a város jelentősége csökkent. 1568-ban a tordai országgyűlésen hirdették ki – Európában elsőként – a vallásszabadságot. A vallásszabadság kiterjedt a katolikusokra, a reformátusokra, az evangélikusokra és az unitáriusokra is. 1601-ben nagy tragédia érte a várost, amikor Újtorda lakosait, akik a református templomba menekültek, Basta császári serege lemészárolta. 1619-ben Bethlen Gábor fejedelem gyalogos katonáit telepítette le Újtordán és nemességet adományozott nekik. Ótorda lakosai polgári státusban maradtak. Később a különböző jogállásból származó konfliktusok felszámolása érdekében Apafi Mihály fejedelem Ótorda lakosait is megnemesítette. Ezen státusuk az 1848-as forradalommal szűnt meg. A város az 1918-as román megszállás következményeként vesztette el magyar többségét és megyeszékhelyi státusát. A sóbányákat 1932-ben zárták be. A turisták által látogatható tárnák Erdély egyik legfőbb attrakciójának számítanak. Szintén Erdély egyik legjelentősebb természeti látványossága a Tordától északnyugatra hózódó mészkőgerincet kettészelő Tordai-hasadék. De érdemes időt szánni Torda városára is és megcsodálni a középkori gótikus református templomait és az egykori sókamaraházat, de a századfordulós magyar vármegyeszékhelyek stílusában épült hangulatos belváros is megér egy sétát."},{"id":"75","name":"Nagyszeben","localname":"Sibiu","seolink":"nagyszeben-sibiu","gps_lat":"45.7980680000","gps_long":"24.1514180000","population":"147","picture":"download","picture_ref":"","description":"A várost a 12. században II. Géza magyar király alapította és a Vöröstorony-szoros védelmére németeket telepített ide, miután a vidéken élő székelyeket elköltöztette. Az erdélyi szászok, ahogyan a német telepeseket egységesen nevezték, széleskörű szabadságjogaikat és autonómiájukat II. András királynak köszöngették. A nagyszebeni prépostság a 15. századig az erdélyi szászok katolikus egyházi központja volt. A város hamarosan az erdélyi szászok kereskedelmi és szellemi központja lett. A szászok vezetője a király által megerősített szebeni ispán volt. Károly Róbert király szüntette meg a szebeni ispán hatáskörét és a szászok földjét székekre osztotta fel, amelyek vezetését a király által kinevezett királybíróra bízta. A város Szebenszék központja lett, és egyben szabad királyi város. A város erődítése a 13. századtól a 15. századig több szakaszban történt meg. A legfontosabb szász város volt azon hét város közül, amelyekről Erdély a német Siebenbürgen nevét kapta. A város a Magyarország és Havasalföld között folyó kereskedelemből gazdagodott meg. Mátyás király megerősítette a szászok autonómiáját, létrejött az Erdélyi Szász Univerzitás, az erdélyi szászok önkormányzati szerve, amely egyedül a királynak volt alárendelve. A szászok grófját a 12 fős nagyszebeni városi tanács tagjai közül a szászok választották. Szászok fölött kizárólag a Szász Univerzitás ítélkezhetett, hivatalos nyelve a német volt. A szászok a reformáció során az evangélikus hitre tértek. A 16. századtól a szászok a magyarokkal szemben rendre a Habsburgokat támogatták, annak ellenére, hogy tőlük általában csak erőteljes centralizációt és erőszakos rekatolizációt kaptak viszonzásul, kivételt egyedül az képezett, hogy a vallásszabadságukat és önállóságukat biztosító Erdélyi Fejedelemséggel szemben többnyire hűségesek voltak. Erdély Habsburg megszállását követően a 18. században sokáig az erdélyi kormányzóság székhelye volt. Az 1848-as szabadságharc leverése után a Habsburg udvar megszüntette az őket támogató erdélyi szászok autonómiáját. Ezt később helyreállították, majd a közigazgatás kiegyezést követő modernizációjával végleg megszűnt. Az erdélyi szászok végzetét a román megszállás hozta el, ami után elkobozták a Szász Universitas hatalmas birtokait. A kilátástalan helyzetbe került szászok többsége a Ceaușescu-érában váltságdíj ellenében Németországba vándorolt ki."},{"id":"76","name":"Medgyes","localname":"Mediaș","seolink":"medgyes-medias","gps_lat":"46.1644080000","gps_long":"24.3505130000","population":"46","picture":"download","picture_ref":"","description":"A Nagy-Küküllő mellett a székelyek alapítottak falut, és tőlük kapta a nevét, amely a meggy szóból származik. II. Géza király a 12. században a székelyeket a mai Székelyföld területére költöztette, és helyükre németeket telepített, akiket később szászoknak neveztek. Az erdélyi szászok széleskörű szabadságjogaikat és autonómiájukat II. András királynak köszöngették. A város kiváltságait Károly Róberttől kapta, amelyeket a magyar királyok később tovább bővítettek. Vára a Szent Margit templom erődítésével jött létre, amelyre a török veszély miatt volt szükség. A város védőfalai Mátyás király utasítására épültek, aki megerősítette a szászok autonómiáját is. 1552-ben I. Ferdinándtól szabad királyi városi kiváltságot kapott, egyben a Kétszék néven egyesített Medgyes- és Nagyselykszék székhelye lett. Egyértelműen a Küküllő vidéki, szászok lakta területek, egyben a Küküllő menti borvidék központjává vált. A szászok a reformáció során az evangélikus hitre tértek. Az itt tartott az országgyűlésen kérték fel a lengyelek 1576-ban Báthory István erdélyi fejedelmet királyuknak. Számos erdélyi országgyűlést tartottak falai között. A szászok a magyarok függetlenedési törekvéseivel szemben rendre a Habsburgokat támogatták. Az 1848-as szabadságharc leverése után a Habsburg udvar megszüntette az őket támogató erdélyi szászok autonómiáját. Ezt később helyreállították, majd a közigazgatás kiegyezést követő modernizációjával végleg megszűnt. 1919. január 8-án, amikor Erdély már román megszállás alatt állt, Medgyesen a szász küldöttek gyűlése elfogadta a Romániához való csatlakozást az autonómia helyreállításának ígérete mellett. Románia amellett, hogy nem állította helyre a szász autonómiát, elkobozták a szász közösség hatalmas birtokait is. A kilátástalan helyzetbe került szászok többsége a Ceaușescu-érában váltságdíj ellenében Németországba vándorolt ki."},{"id":"84","name":"Segesvár","localname":"Sighișoara","seolink":"segesvar-sigishoara","gps_lat":"46.2193880000","gps_long":"24.7936010000","population":"25","picture":"download","picture_ref":"","description":"A települést a 12. században II. Géza király által betelepített németek alapították, akiket később szászoknak neveztek. Az erdélyi szászok széleskörű szabadságjogaikat és autonómiájukat II. András királynak köszöngették. Segesvár szabad királyi városi címét Nagy Lajostól kapta 1367-ben. A románok szerint a városban született nemzeti hősük, Vlad Tepes, azonban semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy valaha is járt a városban. A szászok a magyarok függetlenedési törekvéseivel szemben rendre a Habsburgokat támogatták. A magyar szabadságharc nagy költője, Petőfi Sándor a város mellett lezajló ütközetben tűnt el végleg, nyomtalanul. Valószínűleg az orosz sereg kozák lovasságának áldozatává vált. A szabadságharc leverése után a Habsburg udvar megszüntette az őket támogató erdélyi szászok autonómiáját. Ezt később helyreállították, majd a közigazgatás kiegyezést követő modernizációjával végleg megszűnt. Ekkor Segesvár Nagy-Küküllő vármegye székhelye lett. Az erdélyi szászok végzetét a román megszállás hozta el. Románia, amellett, hogy nem állította helyre a szász autonómiát, elkobozta a szász közösség hatalmas birtokait is. A kilátástalan helyzetbe került szászok többsége a Ceaușescu-érában váltságdíj ellenében Németországba vándorolt ki. Segesvár az egyik legszebb szász műemlék város, középkori templomai és szép állapotban megmaradt erődítése miatt érdemes meglátogatni."},{"id":"53","name":"Szatmárnémeti","localname":"Satu Mare","seolink":"szatmarnemeti-satu-mare","gps_lat":"47.7928040000","gps_long":"22.8749340000","population":"101","picture":"download","picture_ref":"","description":"A Szamos parti város két település, Szatmár és Németi egyesüléséből jött létre. Szatmár vára a Szent István által alapított vármegye központja volt, neve az ősi magyar Zothmar személynévből ered. A tőle északra elterülő Németit a Gizella királyné által ide telepített királyi vadászok alapították. Szatmár a róla elnevezett sík központja, ahol időben egymást követően több vár is állt, amelyekből sajnos mára már semmi sem maradt. Fő szerepet a mohácsi csata utáni kettős királyválasztást követően kapott, amikor is a Habsburg birodalom egyeduralmi törekvései ellen a független magyar államiság megőrzéséért folytatott küzdelmek ütközőzónájába került. Az utolsó várát II. Rákóczi Ferenc fejedelem romboltatta le, miután sikerült megadásra bírniuk német őrségét a szabadságharc során, nehogy újra a megszállók kezére kerüljön. Végül itt írták alá a szabadságharcot lezáró szatmári békét 1711-ben. A 18. század végén a megye székhelyét Nagykárolyra tették át a Károlyi család befolyásának köszönhetőleg. 1804-ben I. Ferenc császár püspöki székhellyé tette, székesegyházát Hám János püspöknek köszönheti. A város egyik leghíresebb épülete az 1902-ben épült szecessziós egykori Pannónia Szálló. Az első világháborút követő trianoni békéig a város csaknem teljesen magyar volt, csekély román kisebbséggel. Az 1970-es években a román többség elérése érdekében Ceausescu új szocialista városközpontot építtetett, amely ha nem is szép, de legalább érdekes új arculatot adott a városnak."},{"id":"55","name":"Nagybánya","localname":"Baia Mare","seolink":"nagybanya-baia-mare","gps_lat":"47.6587630000","gps_long":"23.5818680000","population":"123","picture":"download","picture_ref":"","description":"A város a környékbeli arany- és ezüstbányákra települve jött létre, és már a 14. század első felében szabad királyi városi rangot nyert. Fejlődését az Anjou-házi uralkodók, Károly Róbert és Nagy Lajos kiváltságok adományozásával segítették elő. Szent István királynak szentelt gótikus templomának ma már csak a Mátyás király idején befejezett tornya látható, amely azonban a város szimbóluma. Már a 15. század elején pénzverde működött a városban, igazi fellendülése azonban azután vette kezdetét, hogy Hunyadi János birtokába került, aki házat is építtetett a főterén. Hamarosan Magyarország egyik legnagyobb bányavárosává fejlődött, és egyre gyakrabban említették Nagybányaként. Hunyadi Mátyás király idején a Magyar Királyság aranytermelésének több mint fele Nagybánya kezében volt. A moldvai oláhok betörései ellen Mátyás engedélyezte, hogy falakkal vegyék körül. A reformációt követően Kopácsi István itt alapította meg Erdély első középiskoláját Schola Rivulina néven. 1551-ben a város I. Ferdinánd császár kezére került, aki a bányákat magánbérlőknek adta ki, ami a bányászat hanyatlásához vezetett. A bányászat Bethlen Gábor erdélyi fejedelem idején lendült fel ismét, amikor a bányák bérlési jogát Nagybánya városára ruházta át. Itt verték a fejedelemség pénzeinek legjavát. A pénzverés 1864-ben szűnt meg. Az aranybányászat a legutóbbi időkig tovább folytatódott, az egyik itteni bánya felelős a 2000-es tiszai ciánszennyezésért. A 19. század végén létrehozott híres nagybányai festőiskola és művésztelep jelentős hatást gyakorolt a magyar festészetre. Az egykor még magyar többségű város a 20. századi erőteljes betelepítések következtében románosodott el."},{"id":"56","name":"Máramarossziget","localname":"Sighetu Marmației","seolink":"maramarossziget-sighetu-marmatiei","gps_lat":"47.9283130000","gps_long":"23.8912530000","population":"33","picture":"download","picture_ref":"","description":"A kezdetektől, a 13. század végétől fogva túlnyomóan magyarok lakta város Máramaros vármegye székhelye és legjelentősebb települése volt. A nagy területű, de ritkán lakott, magas hegyekkel és erdőségekkel borított vármegye faiparáról és sóbányáiról volt híres. A város életére jelentős hatást gyakoroltak a piarista atyák, akik által működtetett gimnázium a református kollégium mellett a vármegye legjelentősebb oktatási intézménye lett. A város a kiegyezést követően indult erőteljesebb fejlődésnek. Vármegyeszékhelyi státuszát a román megszállást követően vesztette el, amelyet 1940 és 1944 között rövid időre visszanyert, amikor is újra Magyarország része lett. Az 1950-es években a város kommunista átnevelő táborként működő börtönéről vált hírhedtté, ahol számos katolikus püspök raboskodott, köztük Márton Áron erdélyi püspök is. A sok halálos áldozatot követelő börtön ma múzeumként működik tovább. Az egykor még magyar többségű város a 20. századi erőteljes betelepítések következtében románosodott el."},{"id":"71","name":"Déva","localname":"Deva","seolink":"deva","gps_lat":"45.8856950000","gps_long":"22.8987340000","population":"58","picture":"download","picture_ref":"","description":"Déváról mindenkinek a Maros folyó fölött magasodó hegyen lévő vár jut eszébe, és persze Kőműves Kelemen története. A monda szerint a vár falai az építés során folyton leomlottak, ezért a 12 kőmíves megegyezett, hogy akinek a felesége legelőször jön fel a várhoz, annak feleségét tűzbe dobják, és hamvait a mészbe keverik. Az áldozat Kelemen felesége lett. A várat IV. Béla építtette a tatárjárás után, és királyi vár volt, illetve Erdélyben a magyar király hatalmát képviselő vajda birtoka volt. Így került Kán László tartományúr kezére is, aki ebbe a várba záratta be Bajor Ottó trónkövetelőt, miután elvette tőle a Szent Koronát. Halála után fiainak seregét Károly Róbert a vár alatt verte szét, és a várat is elfoglalta. Hunyadi János is vajdaként jutott birtokába, ahogyan később Szapolyi János is. Kevesen tudják, hogy az egri diadal után Dobó Istvánt erdélyi vajdának nevezték ki, és ezzel együtt Dévát is megkapta. Az Erdélyi Fejedelemség idején katonai jelentősége akkor nőtt meg, amikor 1616-ban Bethlen Gábor fejedelem kényszerűségből átadta Lippát a törököknek, így Déva végvár lett. A törökök azonban sohasem ostromolták meg. A férjétől, Bethlen Gábor fejedelem unokaöccsétől, a várat megöröklő Széchy Mária, a későbbi \"murányi Vénusz\" itt lelt menedéket agresszív új férje elől. A szabadságharc alatt a kurucok elfoglalták, tőlük a labancok Csáky András vezetésével vették vissza. Ezután az osztrákok megerősítették, és a Horea vezette vérszomjas oláh csürhe elől itt lelt menedéket Hunyad vármegye nemessége. A várat ezután magára hagyták, köveit is elkezdték elhordani, és csak az mentette meg, hogy 1817-ben az ide látogató I. Ferenc császárnak olyannyira megtetszett, hogy elrendelte felújítását. A szabadságharc során az osztrák őrsége feladta a várat a magyar honvédeknek. A szabadságharc végén azonban a vár lőporraktára mindmáig tisztázatlan körülmények között fölrobbant, több, mint száz honvéd halálát okozva, és romba döntve a várat."},{"id":"83","name":"Gyergyószentmiklós","localname":"Gheorgheni","seolink":"gyergyoszentmiklos-gheorgheni","gps_lat":"46.7223670000","gps_long":"25.5986620000","population":"18","picture":"download","picture_ref":"","description":"A város a Keleti-Kárpátok vonulatai között megbúvó Gyergyói-medence központja. A Szent Miklósnak szentelt templomáról elnevezett települést a 13. században a tatárjárás során ide menekült székelyek alapították. Mátyás király nyilvánította először Gyergyót Csíktól különálló székely székké. Az 1500-as évek elején a Lázár család jelentős birtokokra tett szert Csíkban és Gyergyóban is, és szék vezetői is közülük kerültek ki hosszú ideig. A 16. században jelentek meg Gyergyóban az első oláhok. A 17. század közepén az erdélyi fejedelem támogatásával jelentős számú örmény telepedett le a városban, akik később saját szertartásuk megtartásával egyesültek a római katolikus egyházzal. Templomuk a város egyik nevezetessége. 1876-ban a közigazgatás modernizációjakor megszüntették a székely székeket, a város ekkor Csík vármegye része lett. Ez a helyzet az 1918-as román megszállásig állt fenn. 1952-től 1968-ig a szovjet nyomásra létrehozott magyar autonóm terület része volt, amit a románok azután felszámoltak. Jelenleg is magyar többségű város."},{"id":"74","name":"Szászsebes","localname":"Sebeș","seolink":"szaszsebes-sebes","gps_lat":"45.9572240000","gps_long":"23.5673570000","population":"20","picture":"download","picture_ref":"","description":"A honfoglalást követően a Sebes folyó jobb partján székely központ alakult ki, ahol templomot is emeltek. A székelyeket II. Géza király a mai Sepsiszék területére költöztette, ami egykori városukról kapta nevét. Helyükre németeket telepített le, akiket később szászoknak neveztek. Az erdélyi szászok széleskörű szabadságjogaikat és autonómiájukat II. András királynak köszöngették. Szász szék székhelye lett, majd 1345-től már szabad királyi városként emlegették. Zsigmond király engedélyezte, hogy fallal vegyék körül a török ellen. 1438-ban a törökök és hűbéresük Vlad Drakul oláh vajda felszólítására a szászok feladták a várost, csak egy magyar nemes állt ellen családjával és pár követőjével. A törökök a lakosság nagy részét rabságba hurcolták. A törökök a század során ezután még többször megsarcolták, feldúlták a várost, de a magyar seregek a törököket mindannyiszor kiszorították az országból. A reformáció során a szászok evangélikus hitre tértek. A városban halt meg 1540-ben János király. Fia, János Zsigmond székhelyévé kívánta tenni, de 1571-ben elhunyt. 1659-ben az itt tartott országgyűlésen foglalták törvénybe az erdélyi nemzetek jelképeit. A nemesi vármegyéket a fél sas, a székelyeket a nap és a hold párosa, a szászokat hét bástya jelképezze. 1708-ban a császári csapatok gyújtották fel, amikor a kurucoktól elfoglalták. 1849. februárjában a falai alatt gyülekeztek Bem magyar seregei és innen indultak a győztes piski csatába. A szabadságharc leverése után a Habsburg udvar megszüntette az őket támogató erdélyi szászok autonómiáját. Ezt később helyreállították, majd a közigazgatás kiegyezést követő modernizációjával végleg megszűnt. A 19. század végére a város jelentős faipari központtá vált. A román megszállás után elkobozták az erdélyi szász közösség hatalmas birtokait. Ekkorra már a háborús dúlásokban megfogyatkozott szász lakosság helyét nagyrészt bevándorló románok vették át. A megmaradt szászok többsége a Ceaușescu-érában váltságdíj ellenében Németországba vándorolt ki."},{"id":"57","name":"Beszterce","localname":"Bistrița","seolink":"beszterce-bistrita","gps_lat":"47.1331080000","gps_long":"24.4965500000","population":"67","picture":"download","picture_ref":"","description":"A mai várost a 12. században II. Géza király által betelepített német bányászok alapították. Már 1330-ban Károly Róbert szabad királyi várossá nyilvánította, amely jelzi a település jelentőségét. Nagy Lajos királytól árumegállítói jogot is nyert a Moldva és Lengyelország közötti kereskedelmi útvonalon. V. László király hozta 1452-ben a rövid életű besztercei grófságot a Moldvába vezető hágók védelmére, és élére Hunyadi Jánost nevezte ki. Ő a városban és a várostól északra lévő hegyen is várat emeltetett. Hunyadi Mátyás hatalomra jutása után nagybátyját, Szilágyi Mihályt tette meg Beszterce grófjává. Ő a polgárokat jobbágyként kezelte, majd a fellázadt várost ostrommal bevette és az ellenállást vérbe fojtotta. Mátyás ezután elfogatta nagybátyját, majd később megszüntette a grófságot, visszaállította a város kiváltságait és azt is megengedte, hogy elbontsák a hegyi erősséget, és a köveiből erős falat építsenek a város köré. Az erődítések nagy részét a 19. században sajnos lebontották. Az erdélyi szászok a reformáció során evangélikus hitre tértek. A város legfőbb nevezetessége, a gyönyörű evangélikus templom 2008-ban sajnos gyújtogatás áldozatává vált, de azóta restaurálták. Az Erdélyt 1918. végén megszálló románok a szászokat fokozatosan ellehetetlenítették, majd a Ceaușescu-érában váltságdíj ellenében hagyták nagyrészüket Németországba kivándorolni."},{"id":"80","name":"Kézdivásárhely","localname":"Târgu Secuiesc","seolink":"kezdivasarhely-targu-secuiesc","gps_lat":"46.0018620000","gps_long":"26.1379250000","population":"17","picture":"download","picture_ref":"","description":" A 12. században a mai Szászkézd területéről ide költözött székelyek alapították Kézdi széket, melynek központja később Kézdivásárhely lett. A székelyek a nemesekkel egyenlő jogokat bírtak, saját földdel rendelkeztek, adót többnyire nem fizettek, cserébe kötelesek voltak egytől egyig hadba vonulni a haza védelmében. A település a felsőháromszéki medence központjában, öt irányból bejövő utak találkozásánál kialakult vásáros hely körül jött létre. Eredetileg Torjavására néven nevezték a közeli Torja falu illetve az azonos nevű patak után. Mai neve a 16. század közepén jelent meg, amikor már jelentős város volt. A város jelentős kézműipari központtá vált Székelyföldön, számos céhe alakult. A szabadságharcban a háromszéki székelyek védelmi központja volt, itt öntötte ágyúit Gábor Áron, szobra 1971 óta a főtéren áll. 1849-ben Kantával egyesült, amely híres volt a minorita atyák által működtetett gimnáziumáról. 1876-ban a közigazgatás modernizációjakor megszüntették a székely székeket, és ekkor Háromszék vármegye része lett. 1952-től 1960-ig a szovjet nyomásra létrehozott magyar autonóm terület része volt, amit a románok fokozatosan felszámoltak. 1968-ban Kovászna megye része lett. Jelenleg a Kárpát-medence legkeletibb magyar többségű városa."},{"id":"86","name":"Szászrégen","localname":"Reghin","seolink":"szaszregen-reghin","gps_lat":"46.7786720000","gps_long":"24.7029900000","population":"25","picture":"download","picture_ref":"","description":"A települést valószínűleg még Szent László idején alapították. A 13. század második felében a Tomaj és Kacsik családok uradalmi központja volt, és a Tomaj nemzetségbeli Dénes kezdte meg a szász kézművesek betelepítését a király által nekik adományozott földekre. Gótikus temploma a 14. század elején épült, esperesség székhelye lett. A század közepén említették először Magyarrégent, mint különálló települést. A 16. században a templom evangélikus lett és erődítéssel látták el. Az erdélyi országgyűlés 1661-ben Kemény Jánost a városban választotta fejedelemmé. A 18. században kiváló szőlőtermő és bortermelő vidékként említették, de a város kézműipara is jelentős volt. Fakereskedői nagy jelentőségre tettek szert, az erdélyi fát a Maroson tutajokon szállították le. Aradig az út három hétig tartott. Meglehetősen későn, 1863-ban nyilvánították szabad királyi várossá. A 20. század elején azonos arányban lakták szászok és magyarok, kisebb részben románok. A román megszállást követően kezdődött a románság erőteljes betelepítése. 1926-ban egyesítették Szászrégent Magyarrégennel. Szász lakossága a Ceaușescu-érában váltságdíj ellenében Németországba vándorolt ki. A város legfontosabb látnivalóit a templomai alkotják. Érdemes megemlíteni még az 1956-ban a városhoz csatolt Abafája román kori templomát."},{"id":"62","name":"Dés","localname":"Dej","seolink":"des-dej","gps_lat":"47.1422740000","gps_long":"23.8756540000","population":"30","picture":"download","picture_ref":"","description":"A város a sónak köszönheti létezését. A település létezéséről már a 11. században a mellette lévő sóbánya említése tanúskodik. A 13. század elején II. András király hozta létre a dési sókamarát, és a várost szabad királyi városi rangra emelte. Kiváltságait később több uralkodó is megerősítette és bővítette, köztük Mátyás király is. Miután a törökök elfoglalták Váradot, a városba sok nemes menekült, és telepedett ott le. Apafi Mihály fejedelem Dés városát a nemesi városok sorába emelte. A város Belső-Szolnok, majd 1876-tól Szolnok-Doboka vármegye székhelye volt. A 18. század második felére a sóbányászat megszűnt. A török pusztításai során megfogyatkozott környékbeli magyar lakosság helyére egyre több oláh telepedett be. A város maga a 20. század elejéig őrizte magyar többségét."},{"id":"54","name":"Nagykároly","localname":"Carei","seolink":"nagykaroly-carei","gps_lat":"47.6834360000","gps_long":"22.4672010000","population":"21","picture":"download","picture_ref":"","description":"A város egész története összefonódik az egyik legjelentősebb magyar arisztokrata családdal, a Károlyiakkal, akiknek az ősi birtokközpontja volt. A család a honfoglaló magyarok hét vezérének, egyikétől, Kond vezértől származó ősi magyar Kaplon nemzetségből származik, és a nevét ezen településről kapta. A török időkben az udvarházat várrá bővítették, amely végül jó szolgálatot tett. A háborús veszély elmúltával a 18. század végén a család barokk főúri kastéllyá alakíttatta, majd mai, Loire-menti kastélyokat idéző formáját a 19. század végén Károlyi István grófnak és Ybl Miklós építésznek köszönhetően nyerte el. A város maga szintén a Károlyi családnak köszönhette fejlődését. 1780-ban Szatmár vármegye székhelye is lett. A Károlyiak a piaristákat is letelepítették a városban, és a rend alapítójának, Kalazanci Józsefnek szentelt templomot építtettek. A tanító rend gimnáziumot működtetett a városban. Az első világháborút követő trianoni békéig csaknem teljesen magyar város máig őrzi csekély magyar többségét. A kastély múzeumként felújítva várja a látogatókat."},{"id":"60","name":"Nagyszalonta","localname":"Salonta","seolink":"nagyszalonta-salonta","gps_lat":"46.8023510000","gps_long":"21.6624620000","population":"17","picture":"download","picture_ref":"","description":"Szalonta a középkorban jelentéktelen községnek számított, amely hosszú ideig a Toldi család birtokát képezte. Ők építtették az első palánkerődítést a 16. században a török ellen. 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem 300 hajdút telepített le itt. A hajdúk átvették az erősség védelmét, majd hamarosan a települést is megvásárolták a Toldi családtól. A várat, amelyből mára csak a Csonka torony maradt meg, szintén ők építették fel. 1658-ban azonban török kézre került, ahonnan a megszállók a század végén Várad visszafoglalásakor vonultak ki. A város igazi hírnevét azonban annak köszönheti, hogy itt született a 19. század talán legnagyobb magyar költője, Arany János. Emlékmúzeuma már 1899-ban megnyílt a Csonkatoronyban, és máig fogadja a látogatókat. A város máig őrzi magyar többségét."},{"id":"72","name":"Szászváros","localname":"Orăștie","seolink":"szaszvaros-orastie","gps_lat":"45.8414680000","gps_long":"23.1960850000","population":"18","picture":"download","picture_ref":"","description":"A városba a 12. század közepén II. Géza német telepeseket költöztetett, akiket később szászoknak neveztek. Az erdélyi szászok széleskörű szabadságjogaikat és autonómiájukat II. András királynak köszöngették. A 15. században Magyarországra törő török portyázó hadak a várost többször is elpusztították, de a magyar seregek a törököket mindannyiszor kiszorították az országból. Mátyás király megerősítette a szászok autonómiáját, létrejött az Erdélyi Szász Univerzitás, az erdélyi szászok önkormányzati szerve. A század végétől a városi tanácsban magyarok és szászok egyenlő számban kaptak helyet és a vezetőket is évente felváltva adta a két nemzet. Ez a rendszer 1848-ig fennmaradt. A reformáció során az erdélyi szászok csaknem egyöntetűen evangélikus hitre tértek, a magyar lakosság pedig a református hitet választotta és innen irányították a románság reformációját is. 1582-ben a városban nyomtatták ki az Ószövetség nagy hatású román fordítását, a Szászvárosi Ószövetséget. 1663-ban I. Apafi Mihály fejedelem emelte kollégiumi rangra református iskoláját. A 18. századi bevándorlásnak köszönhetőleg kezdett a városban többségbe kerülni a románság, amit az udvar Felső-Ausztriából származó németek betelepítésével próbált ellensúlyozni. Az 1848-as forradalom idején a város magyar és román lakói közösen tüntettek Erdély Magyarországgal való újraegyesülése mellett, mely elsősorban a Szász Universitas ellen irányult. A szabadságharc leverése után a Habsburg udvar megszüntette az őket támogató erdélyi szászok autonómiáját. Ezt később helyreállították, majd a közigazgatás kiegyezést követő modernizációjával végleg megszűnt. A román megszállás után elkobozták a Szász Universitas hatalmas birtokait, csakúgy, mint a magyar nemesek és egyházak földjeit, melyek a két nemzetiség számára az anyanyelvi oktatás anyagi forrását biztosították. A szászok többsége a Ceaușescu-érában váltságdíj ellenében Németországba vándorolt ki."},{"id":"58","name":"Zilah","localname":"Zalău","seolink":"zilah-zalau","gps_lat":"47.1786250000","gps_long":"23.0563020000","population":"56","picture":"download","picture_ref":"","description":"A város neve összefonódott a Wesselényi névvel. A magyar arisztokrata család tagjai bőkezűen támogatták a város 17. században alakult református gimnáziumát. Wesselényi Miklós (1796-1850) a magyar reformmozgalom egyik vezető személyisége volt, aki elsőként szabadította fel parasztjait a jobbágyság alól és saját költségén taníttatta őket. A reformokat akadályozó Habsburg kormányzat bírálatáért börtönbüntetetésre ítélték, majd megvakult. Ennek ellenére továbbra is aktív maradt, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az 1848-as forradalmat követően a kolozsvári országgyűlés kimondta Erdély újraegyesülését Magyarországgal. Wesselényi Miklós 1902-ben felavatott szobra máig a város első számú nevezetessége. A szobrot a román megszállók ledöntötték, majd 1942-ben újra felállították, miután Észak-Erdély visszakerült magyar fennhatóság alá. Zilah 1876-ig Közép-Szolnok vármegye központja volt, majd az ekkor létrehozott Szilágy vármegye székhelye lett, megyeszékhelyi rangját máig megőrizte. Magyar többségét a 20. század során vesztette el."},{"id":"65","name":"Lippa","localname":"Lipova","seolink":"lippa-lipova","gps_lat":"46.0917990000","gps_long":"21.6948150000","population":"7","picture":"download","picture_ref":"","description":"A marosi révnél kialakult városka a kereskedelmi utak itteni találkozásának köszönhette jelentőségét. Károly Róbert király, amikor székhelyét az oligarchák miatt Temesváron tartotta, Lippán is gyakran megfordult, és itt templomot is építtetett. Később ugyanő pénzverőkamarát hozott létre Lippa székhellyel. A 14. században Arad vármegye legnagyobb városa volt, jelentősége a névadó települését is meghaladta. Itt raktározták a Maros folyón szállított sót is. A településen az első várat Hunyadi János építtette. 1529-ben Szapolyai János király szabad királyi városi rangra emelte, hogy elősegítse fejlődését. Buda eleste után itt húzódott meg az özvegy Izabella királyné és a kis János Zsigmond. Miután Fráter György, Erdély helytartója kényszerítésére Izabella átadta Erdélyt Ferdinánd királynak, a törökök megszállták. Fráter György végzetét Lippán tanúsított kettős játéka okozta. Miután ugyanis megostromolta, és a megszállóknak szabad elvonulást engedett, a császár bizalmát elvesztette, és merénylet áldozata lett. Lippa a következő évben indított büntető hadjáratban került török kézre hosszabb időre. 1595-ben az Erdélyi Fejedelemség magyar csapatai szabadították fel, de 1616-ban a török követelésére a fejedelem kénytelen volt ismét átengedni. Véglegesen a 17. század végén szabadult fel, de várát a törökökkel kötött béke értelmében le kellett rombolni. A környék újratelepítésében a Habsburgok a magyarokkal szemben előnyben részesítették a németeket és oláhokat. A 19. században az Erdélyből a Maroson végzett faszállításban nyert ismét jelentőséget a város, amikor a lippai tutajosok a szászrégeni társasággal együtt egyeduralkodóvá váltak. A város mellett a Maros északi oldalán található Máriaradna község, amelynek kegytemploma az Osztrák-Magyar Monarchia idején Mariazell mellett a legrangosabb búcsújáróhelynek számított."},{"id":"67","name":"Lugos","localname":"Lugoj","seolink":"lugos-lugoj","gps_lat":"45.6832950000","gps_long":"21.9015880000","population":"39","picture":"download","picture_ref":"","description":"A Temes parti várost a magyarok alapították, neve magyar eredetű. A Szent István által alapított Krassó vármegye részét képezte. A 14. század közepe táján jelentek meg a Balkán felől az első oláh bevándorlók. A várak körül telepedtek le, és határőr szerepet láttak el. Lugos lett az egyik ilyen oláh kerület székhelye. A szörényi bán fennhatósága alá tartozott. 1438-tól Hunyadi János látta el a báni tisztséget, aki kővárat építtetett a városban. Mátyás király idején Temes vármegyéhez tartozott. A 16. században a lugosi és karánsebesi bánság egyik székhelye lett, amely a keleti Magyar Királyság, később az Erdélyi Fejedelemség része, annak határőrvidéke volt. A 15 éves háborúban 1595-ben a fejedelem megbízásából Borbély György bán sikeres hadjáratot intézett a török ellen, amely során Aradig nyomult előre, és felszabadította a Maros-mentét a török alól. 1658-ben került végül török kézre, amikor a II. Rákóczi György fejedelem lengyelországi hadjáratának megtorlására Erdélybe bevonult és ott seregeivel iszonyú pusztítást végzett Köprülü Mehmed nagyvezér a kivonulása fejében többek között Lugos és Karánsebes városainak átadását szabta feltételül. A század végén a császári csapatok visszafoglalták, de a törökökkel kötött béke értelmében várát le kellett rombolni. Temesvár visszafoglalása után a Habsburgok által létrehozott Temesi Bánság része lett. A magyarok visszatelepülését a területre megtiltották, helyettük német, szerb és oláh telepesekkel népesítették újra. A Temes bal partján német telepesek megalapították Németlugost, a jobb parti Oláhlugosban többnyire oláhok éltek. A terület 1778-ban újra Magyarország részévé vált és újjáalakulhatott Krassó vármegye, amelynek székhelye Lugos lett. A század végére a német és az oláh város egyesült. 1881-ben Szörény vármegyét összevonták Krassó vármegyével, és Lugos lett Krassó-Szörény vármegye székhelye. Az első világháborút megelőzően a városban nagyjából egyenlő arányban éltek románok, németek és magyarok. Mára csekély magyar kisebbség mellett a város lakossága döntően román."},{"id":"69","name":"Karánsebes","localname":"Caransebeș","seolink":"karansebes-caransebes","gps_lat":"45.4117640000","gps_long":"22.2161670000","population":"24","picture":"download","picture_ref":"","description":"A település ott létesült, ahol a Sebes patak beleömlik a Temes folyóba. A 13. században a Sebes patakról elnevezett vár épült. A Szent István által alapított Krassó vármegye részét képezte, amely lakosságát többnyire magyarok alkották. A 14. század közepe táján jelentek meg a Balkán felől az első oláh bevándorlók. A várak körül telepedtek le, és határőr szerepet láttak el. Sebes lett az egyik ilyen oláh kerület székhelye. A szörényi bán fennhatósága alá tartozott. 1438-tól Hunyadi János látta el a báni tisztséget. Mátyás király idején Temes vármegyéhez tartozott. A 15. században vált a Temes jobb oldalán fekvő Sebes és a bal parti Karán egységes településsé. A 16. században a lugosi és karánsebesi bánság egyik székhelye lett, amely a keleti Magyar Királyság, később az Erdélyi Fejedelemség része, annak határőrvidéke volt. A városban már ekkor is többnyire románok éltek. A 15 éves háborúban 1595-ben a fejedelem megbízásából Borbély György bán sikeres hadjáratot intézett a török ellen, amely során Aradig nyomult előre, és felszabadította a Maros-mentét a török alól. 1658-ben került végül török kézre, amikor a II. Rákóczi György fejedelem lengyelországi hadjáratának megtorlására Erdélybe bevonult és ott seregeivel iszonyú pusztítást végzett Köprülü Mehmed nagyvezér a kivonulása fejében többek között Lugos és Karánsebes városainak átadását szabta feltételül. A török uralom alatt a karánsebesi és lugosi bég fennhatósága alatt állt, a bég székhelye Karánsebesen volt. A század végén a császári csapatok visszafoglalták, de a törökökkel kötött béke értelmében várát le kellett rombolni. Temesvár visszafoglalása után a Habsburgok által létrehozott Temesi Bánság része lett, ahová a magyarok visszatelepülését megtiltották. 1751-ben a Bánsági katonai határőrvidék része lett. A Bánság nagy része 1778-ban újra Magyarország részévé vált, Karánsebes azonban továbbra is a határőrvidék része maradt katonai igazgatás alatt. Csak a kiegyezést követően, 1872-ben oszlatták fel a határőrvidéket és Karánsebes az újraszervezett Szörény vármegye székhelyévé vált. 1881-ben elvesztette vármegyeszékhelyi státusát, amikor Szörény vármegyét összevonták Krassó vármegyével."},{"id":"78","name":"Fogaras","localname":"Făgăraș","seolink":"fogaras-fagaras","gps_lat":"45.8449170000","gps_long":"24.9743750000","population":"30","picture":"download","picture_ref":"","description":"A város első számú nevezetessége az Olt partján fekvő vára. Erdélyben a nomád pásztorkodó oláh nép ezen a környéken telepedett meg először, valamikor a 12. század végén. Első várát, amely még fából készült, a 14. század elején Kán László erdélyi vajda, tartományúr építtette. A Mohácsi csatát követő kettős királyválasztást követően I Ferdinánd Majláth Istvánnak adta a vár fele részét, amiért az II. Lajos Pozsonyban őrzött kincseivel hozzá pártolt. Majláth István később átpártolt Szapolyai Jánoshoz, hogy megszerezze a vár másik felét is, amit végül házasság útján szerzett meg. János király Majláth Istvánt erdélyi vajdává nevezte ki. Az ő vezetésével számoltak le 1534-ben Magyarország János királyt eláruló kormányzójával, a velencei kalandor Lodovico Grittivel. Majláth István építtette meg a kővárat a favár lebontásával. Majláth később összeesküvést szőtt János király ellen, amiért halálra ítélték. Török Bálintnak kellett volna kiostromolni Fogarasból, de ő nem volt rá hajlandó, mivel régi barátok voltak. 1541-ben végül török csapatok csalták ki a várból, Konstantinápolyba vitték és a Héttoronyba zárták, ahol Török Bálinttal együtt elhunyt. Ezután a vár Bekes Gáspárhoz került, akitől 1573-ban kétheti ostrommal foglalta el Bárhory István fejedelem, aki ellen a Habsburgok uszítására fellázadt. 1599-ben az Erdélyre törő Mihály vajda foglalta el rövid időre. A későbbiekben Fogaras fejedelmi birtok lett, amit a fejedelmek feleségeinek engedtek át. Bethlen Gábor olasz mesterrel alakíttatta át. Az erdélyi rendek képviselői itt írták alá a fogarasi deklarációt, amelyben elszakadtak a Portától és a Habsburg császár oltalma alá helyezték Erdélyt, és az 1691-es fogarasi országgyűlésen hirdették ki a Diploma Leopoldinumot. 1878-ban a város Fogaras vármegye székhelye lett, amit 1950-ben Brassó megyébe olvasztottak."},{"id":"70","name":"Vajdahunyad","localname":"Hunedoara","seolink":"vajdahunyad-hunedoara","gps_lat":"45.7547530000","gps_long":"22.8996300000","population":"58","picture":"download","picture_ref":"","description":"Már a 11. században földvár állt itt, ami Hunyad vármegyének a nevét adta. Luxemburgi Zsigmond a valószínűleg kun származású Serbe fia Vajk kenéznek, Hunyadi János apjának adományozta a birtokot, amely később a család a nevét is adta. A család ezután építette a mai kővár elődjét, birtokközpontul. A 15. század közepén, amidőn Hunyadi János Magyarország kormányzója volt, a várban élt felesége, Szilágyi Erzsébet. A várban ekkoriban jelentős építkezések történtek, de már ekkor is inkább főúri lakhelyül szolgált. Tőle fia, Mátyás király tulajdonába került, aki törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak adta. Tőle özvegye, Frangepán Beatrix örökölte, majd az ő új férje, Brandenburgi György 1531-ben átadta I. Ferdinándnak, akitől Czibak Imre váradi püspök ostrommal foglalta el Szapolyai János számára. Hadászati jelentősége az Erdélyi Fejedelemség idején sem igazán volt, de sikerrel állta Vitéz Mihály ostromát, valamint később Bethlen Gábor fejedelem átalakíttatta és megerősíttette. 1671-ben Thököly Imréé lett az uradalom, akitől annak bukása után Apafi Mihály fejedelem kobozta el. A 18. század során Apafi örököseiről a kincstárra szállt uradalom hivatalai használták. A 19. század elején I. Ferenc császár látogatta meg, és elrendelte felújítását, azonban azt egy villámcsapás okozta tűzvész meghiúsította. A kiegyezést követően több szakaszban helyreállították a várat, és a millenniumi ünnepségekre Budapesten felépítették annak másolatát. A település mellett már a 15. században vasat és aranyat bányásztak, de a vasgyártás a 19. században lendült fel igazán, és Vajdahunyad vaskohászati központtá fejlődött. A vas- és acélkohászat a 20. század során is meghatározta a város arculatát."},{"id":"68","name":"Resicabánya","localname":"Reșița","seolink":"resicabanya-resita","gps_lat":"45.2945420000","gps_long":"21.9010270000","population":"69","picture":"download","picture_ref":"","description":"A települést először a török időkben említették. 1716-ban Savoyai Jenő császári serege kiűzte a törököt Temesvárról. A török háborúk idején az egykor többnyire magyarok lakta Temesköz teljesen elnéptelenedett. A Habsburgok a területen Temesvár székhellyel létrehozták a Temesi Bánságot. A magyarok visszatelepülését a területre megtiltották, helyettük német, szerb és oláh telepesekkel népesítették újra. Ezután vette kezdetét a rézbányászat és -kohászat fejlesztése, amelynek elősegítésére német telepeseket hoztak és megalapították Németresicát. A terület 1778-ban újra Magyarország részévé vált. 1793-ban beindult a hadianyaggyártás is. A magyar korona országaiban először itt gyártottak gőzgépeket. 1848-ban a város a magyar szabadságharc oldalára állt, és az üzemet a forradalmi csapatok hadianyag-ellátására alakították át. A város a Habsburgokat támogató szerb, illetve román határőrök első támadásait visszaverte, de végül decemberben a túlerő erőszakkal elfoglalta. Később a 19. század során beindult a vasúti sínek, acél vasúti hidak gyártása, és 1872-ben itt gyártottak Magyarországon először gőzmozdonyt, a Resiczát. Resicabánya a vas- és acélkohászat fellegvárává vált. Az első világháborúban a fegyver- és lőszergyártás vált a resicai gyárak fő profiljává. A román megszállást követően 1924-ben Romániában elsőként itt gyártottak olajfúró tornyot, majd rendszeresítették a kőolaj-bányászati berendezések gyártását a romániai olajmezők számára. 1945-ben német lakosságát kényszermunkára hurcolták. A szocializmus alatt a város nagy részét lerombolták és szocialista stílusban új várost építettek a helyére."}]}