Székely Nemzeti Múzeum
Története
1911–13 között épült a múzeum mai épülete Kós Károly tervei alapján. Jelenlegi fenntartója Kovászna megye. Az 1992 végén újra bejegyzett Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány folyamatosan támogatja a múzeumot (kutatástámogatás, gyűjteménygyarapítás, infrastruktúra biztosítása, publikáció finanszírozása).
Egy székely múzeum alapítását először Fekete Sámuel vetette fel 1868-ban. A múzeumot 1875-ben alapította özv. Cserey Jánosné Zathureczky Emília Imecsfalván. Társa az alapításban az első múzeumőr, Vasady Nagy Gyula volt, aki programbeszédét 1877-ben a múzeum első szöveges kiadványaként is megjelentette. Még abban az évben bekerült a gyűjteménybe legértékesebb műtárgyuk, az Apor-kódex, amely többek között a Zsoltárok könyvét tartalmazza, az úgynevezett huszita Bibliából (a fennmaradt legrégibb magyar bibliafordítás), valamint a később elpusztult Csereyné-kódex (a legrégibb magyar énekeskönyv).
1879-re az alapítók elérték, hogy az addigi, nyilvános magángyűjteményt a székely közösség képviselői vegyék át hivatalosan, így az formailag is a székelység közös tulajdonává vált. Ekkor került az addigra több mint 9000 tételre gyarapodott gyűjtemény Sepsiszentgyörgyre. A mai főépület megvalósulásáig a Székely Mikó Kollégium fogadta be épületeibe az intézményt.
1882-es alapszabálya szerint gyűjteménye a székely nép elidegeníthetetlen tulajdonát képezi.
Az intézmény Nagy Géza múzeumőrségének idején (1881–89) nőtt korszerű múzeummá. Megkezdik egyebek mellett a szakszerű székelyföldi régészeti ásatásokat, az erdélyi középkori falképek feltárását, a sepsiszentgyörgyi levéltári forrásközlést. Ebben a periódusban jelenik meg a Székely Nemzeti Múzeum első jelentős kiadványa (Nagy Géza: Adatok a székelyek eredetéhez és egykori lakhelyéhez, Sepsiszentgyörgy, 1886). 1889-től a múzeumőrök egészen 1949-ig a Székely Mikó Kollégium tanárai közül kerülnek ki.
1911–13 között épült a múzeum mai épülete Kós Károly tervei alapján. A világháború megakasztotta a kivitelezést, 1917-ben hadikórházs számára foglalták le. 1921-től folytatódhatott csak a munka a belső festéssel és bebútorzásával.
Az 1916. augusztus 28. és október 24. közötti román betörés elől a múzeum anyagát a Magyar Nemzeti Múzeumba, Budapestre menekítették, csak 1922 októberében kerül vissza.
1930 és 1937 között létrehozza a (Balassagyarmattal holtversenyben) legrégibb magyar szabadtéri néprajzi múzeumot.
1943-ban Kós Károly elkészítette az épület bővítési terveit.
A gazdag gyűjtemények legértékesebb részét a második világháború várható háborús cselekményei elől Nyugat-Magyarországra menekítik, ahol azonban 1945. március 29-én súlyos veszteség éri: az 52 láda muzeális anyag a zalaegerszegi állomáson bombatalálat következtében elpusztul.
1949-ben államosítják. 1952-ben nevének használatát is betiltják, ekkor még a legnagyobb gyűjteményű vidéki magyar múzeum a Kárpát-medencében. Közben megfosztják gyűjteményi anyagának egy részétől: 1964-ig bezárólag több szakaszban mintegy 350 000 tételes levéltári anyagot visznek el, megalapozva ezzel egy másik jelentős gyűjteményt, a sepsiszentgyörgyi állami levéltárat.
1979–81-ben megvalósult az épület évtizedek óta tervezett bővítése Kós Károly terveinek Gagyi Ferenc általi adaptálásával.
Az 1989 végi fordulat után a Székely Nemzeti Múzeum újra felveszi korábbi nevét.
A Székely Nemzeti Múzeum gazdag természettudományi, régészeti, történeti, néprajzi, képzőművészeti gyűjteményei mellett könyvtárában is jelentős 18–19. századi magyar nyomtatványanyaggal és kéziratokkal rendelkezik.