exploreCARPATHIA
Látnivalók a Kárpátok mentén
Erdély / Románia

Örmény katolikus templom

Örmény katolikus templom
Biserica Armeano-Catolica Gheorgeni
Alexandru Paterau, CC BY-SA 3.0 RO, via Wikimedia Commons
Eredetileg:
templom
Jelenleg:
templom
Felekezet:
római katolikus
Cím:
Örménytemplom u.
Vármegye:
Csík
Ország:
Románia
GPS koordináták:
46.7246813686, 25.6057791114
Google térkép:

Története

Gyergyószentmiklósra a főként kereskedelemmel és iparral foglalkozó örmények nagyobb arányú betelepedésére 1672-ben került sor Moldvából. 1680-ban bérbe vették a Ferenczy György esperes által létesített 'Idegenek temetőjében' álló fakápolnát. 1717. április 6-án Mártonffy György erdélyi püspök jelenlétében az örmények tulajdonába került az 1450-ben épült kis gótikus kápolna. 1722-ben kibővítették a fakápolnát, azonban az egyre növekvő közösség számára az elégtelennek bizonyult. A templomépítés szorgalmazója Theodorovich Simon lett, akit 1726-ban neveztek ki a gyergyói örmények plébánosává.

1730-ban lebontották a fakápolnát, és hozzáfogtak a templom építéséhez, ami 1733-ra fejeződött be. 1733. augusztus 24-én Bajtay Antal erdélyi püspök szentelte fel. Tornyát 1734-ben Lukács János saját költségén építtette. 1748-ban fallal és kerek tornyokkal erősítették meg, plébániája 1769-ben épült.

1899-ben a műemléképületet felújították, belsejét barokk stílusú freskókkal díszítették. A késő reneszánsz stílusú kapubejárat gerendáján az 1637-es évszám olvasható, ami az „idegenek” temetőjének létesítését jelzi. A várfal ablakszerű mélyedéseiben, a belső oldalon, 1750 körül készült mesteri domborművek és festmények láthatók.

A templomkerítés egyik bástyájának padlásán megtalálták a középkori kápolnából származó gótikus oltár Mária-szobrát. A templom négy oltára és a szószék 1752 és 1754 között készült. A templom egyik ékessége a fából készült barokk szószék, amelynek alsó részén a négy evangélista, tetején pedig Szent Mihály szobra látható. Figyelemre méltóak a díszes fő- és mellékoltárok, valamint az 1752-ben Velencében készült oltárkép (Szent Gergely) is. A mennyezetig érő, barokk stílusú főoltár közepén a Boldogságos Szűz mennybemenetelét ábrázoló festmény látható, amelyet 1889-ben restauráltak. Déli mellékoltárán Szent István megkövezésének jelenetét láthatjuk. Északi mellékoltárához tartozik a templom legértékesebb festménye, amely 1752-ben a velencei mechitarista kolostorban készült. A képen Világosító Szent Gergely jelenki meg, aki megtérítette az addig keresztényüldöző III. Tiridat királyt, amely maga után vonta az egész örmény nép kereszténnyé válását.

{"item":"sight","set":{"sightId":2230,"townId":83,"active":1,"name_LO":"","address":"\u00d6rm\u00e9nytemplom u.","mapdata":"1|2701|167","gps_lat":"46.7246813686","gps_long":"25.6057791114","religion":1,"oldtype":"1","newtype":"1","homepage":"http:\/\/gyergyoiormenyek.ro\/","openinghours":"","muemlekemlink":"https:\/\/www.muemlekem.hu\/hatareset\/Ormeny-katolikus-templom-Gyergyoszentmiklos-1072","csemadoklink":"https:\/\/lexikon.adatbank.transindex.ro\/muemlek.php?id=313","picture":"\u003Ca title=\u0022Alexandru Paterau, CC BY-SA 3.0 RO <https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\/ro\/deed.en>, via Wikimedia Commons\u0022 href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Biserica_Armeano-Catolica_Gheorgeni.jpg\u0022\u003E\u003Cimg width=\u0022512\u0022 alt=\u0022Biserica Armeano-Catolica Gheorgeni\u0022 src=\u0022https:\/\/upload.wikimedia.org\/wikipedia\/commons\/thumb\/c\/cf\/Biserica_Armeano-Catolica_Gheorgeni.jpg\/512px-Biserica_Armeano-Catolica_Gheorgeni.jpg\u0022\u003E\u003C\/a\u003E","picture_ref":"\u003Ca href=\u0022https:\/\/commons.wikimedia.org\/wiki\/File:Biserica_Armeano-Catolica_Gheorgeni.jpg\u0022\u003EAlexandru Paterau\u003C\/a\u003E, \u003Ca href=\u0022https:\/\/creativecommons.org\/licenses\/by-sa\/3.0\/ro\/deed.en\u0022\u003ECC BY-SA 3.0 RO\u003C\/a\u003E, via Wikimedia Commons","name":"\u00d6rm\u00e9ny katolikus templom","note":"","history":"Gyergy\u00f3szentmikl\u00f3sra a f\u0151k\u00e9nt kereskedelemmel \u00e9s iparral foglalkoz\u00f3 \u00f6rm\u00e9nyek nagyobb ar\u00e1ny\u00fa beteleped\u00e9s\u00e9re 1672-ben ker\u00fclt sor Moldv\u00e1b\u00f3l. 1680-ban b\u00e9rbe vett\u00e9k a Ferenczy Gy\u00f6rgy esperes \u00e1ltal l\u00e9tes\u00edtett 'Idegenek temet\u0151j\u00e9ben' \u00e1ll\u00f3 fak\u00e1poln\u00e1t. 1717. \u00e1prilis 6-\u00e1n M\u00e1rtonffy Gy\u00f6rgy erd\u00e9lyi p\u00fcsp\u00f6k jelenl\u00e9t\u00e9ben az \u00f6rm\u00e9nyek tulajdon\u00e1ba ker\u00fclt az 1450-ben \u00e9p\u00fclt kis g\u00f3tikus k\u00e1polna. 1722-ben kib\u0151v\u00edtett\u00e9k a fak\u00e1poln\u00e1t, azonban az egyre n\u00f6vekv\u0151 k\u00f6z\u00f6ss\u00e9g sz\u00e1m\u00e1ra az el\u00e9gtelennek bizonyult. A templom\u00e9p\u00edt\u00e9s szorgalmaz\u00f3ja Theodorovich Simon lett, akit 1726-ban neveztek ki a gyergy\u00f3i \u00f6rm\u00e9nyek pl\u00e9b\u00e1nos\u00e1v\u00e1.@\n1730-ban lebontott\u00e1k a fak\u00e1poln\u00e1t, \u00e9s hozz\u00e1fogtak a templom \u00e9p\u00edt\u00e9s\u00e9hez, ami 1733-ra fejez\u0151d\u00f6tt be. 1733. augusztus 24-\u00e9n Bajtay Antal erd\u00e9lyi p\u00fcsp\u00f6k szentelte fel. Torny\u00e1t 1734-ben Luk\u00e1cs J\u00e1nos saj\u00e1t k\u00f6lts\u00e9g\u00e9n \u00e9p\u00edttette. 1748-ban fallal \u00e9s kerek tornyokkal er\u0151s\u00edtett\u00e9k meg, pl\u00e9b\u00e1ni\u00e1ja 1769-ben \u00e9p\u00fclt.@ \n1899-ben a m\u0171eml\u00e9k\u00e9p\u00fcletet fel\u00faj\u00edtott\u00e1k, belsej\u00e9t barokk st\u00edlus\u00fa fresk\u00f3kkal d\u00edsz\u00edtett\u00e9k. A k\u00e9s\u0151 renesz\u00e1nsz st\u00edlus\u00fa kapubej\u00e1rat gerend\u00e1j\u00e1n az 1637-es \u00e9vsz\u00e1m olvashat\u00f3, ami az \u201eidegenek\u201d temet\u0151j\u00e9nek l\u00e9tes\u00edt\u00e9s\u00e9t jelzi. A v\u00e1rfal ablakszer\u0171 m\u00e9lyed\u00e9seiben, a bels\u0151 oldalon, 1750 k\u00f6r\u00fcl k\u00e9sz\u00fclt mesteri domborm\u0171vek \u00e9s festm\u00e9nyek l\u00e1that\u00f3k.@\nA templomker\u00edt\u00e9s egyik b\u00e1sty\u00e1j\u00e1nak padl\u00e1s\u00e1n megtal\u00e1lt\u00e1k a k\u00f6z\u00e9pkori k\u00e1poln\u00e1b\u00f3l sz\u00e1rmaz\u00f3 g\u00f3tikus olt\u00e1r M\u00e1ria-szobr\u00e1t. A templom n\u00e9gy olt\u00e1ra \u00e9s a sz\u00f3sz\u00e9k 1752 \u00e9s 1754 k\u00f6z\u00f6tt k\u00e9sz\u00fclt. A templom egyik \u00e9kess\u00e9ge a f\u00e1b\u00f3l k\u00e9sz\u00fclt barokk sz\u00f3sz\u00e9k, amelynek als\u00f3 r\u00e9sz\u00e9n a n\u00e9gy evang\u00e9lista, tetej\u00e9n pedig Szent Mih\u00e1ly szobra l\u00e1that\u00f3. Figyelemre m\u00e9lt\u00f3ak a d\u00edszes f\u0151- \u00e9s mell\u00e9kolt\u00e1rok, valamint az 1752-ben Velenc\u00e9ben k\u00e9sz\u00fclt olt\u00e1rk\u00e9p (Szent Gergely) is. A mennyezetig \u00e9r\u0151, barokk st\u00edlus\u00fa f\u0151olt\u00e1r k\u00f6zep\u00e9n a Boldogs\u00e1gos Sz\u0171z mennybemenetel\u00e9t \u00e1br\u00e1zol\u00f3 festm\u00e9ny l\u00e1that\u00f3, amelyet 1889-ben restaur\u00e1ltak. D\u00e9li mell\u00e9kolt\u00e1r\u00e1n Szent Istv\u00e1n megk\u00f6vez\u00e9s\u00e9nek jelenet\u00e9t l\u00e1thatjuk. \u00c9szaki mell\u00e9kolt\u00e1r\u00e1hoz tartozik a templom leg\u00e9rt\u00e9kesebb festm\u00e9nye, amely 1752-ben a velencei mechitarista kolostorban k\u00e9sz\u00fclt. A k\u00e9pen Vil\u00e1gos\u00edt\u00f3 Szent Gergely jelenki meg, aki megt\u00e9r\u00edtette az addig kereszt\u00e9ny\u00fcld\u00f6z\u0151 III. Tiridat kir\u00e1lyt, amely maga ut\u00e1n vonta az eg\u00e9sz \u00f6rm\u00e9ny n\u00e9p kereszt\u00e9nny\u00e9 v\u00e1l\u00e1s\u00e1t.\n&\nesrekseg.ro: Gyergy\u00f3szentmikl\u00f3s - \u00f6rm\u00e9ny szertart\u00e1s\u00fa pl\u00e9b\u00e1nia|https:\/\/ersekseg.ro\/hu\/templom\/706","town":{"townId":83,"name_HU":"Gyergy\u00f3szentmikl\u00f3s","name_LO":"Gheorgheni","seolink":"gyergyoszentmiklos-gheorgheni","oldcounty":42,"country":4}},"language":"hu","region":"romania","regionid":4,"offer":[],"gallery":false,"album":false}